Szerelmes versek
Sosem tudtam
Ha lefekszem este,te vagy az útolsó gondolatom,
minden nap így megy ez,hiába is tagadom.
És néha nagyon fáj,néha nagyon boldoggá tesz,
de tudom hogy elmúlni nem fog,bármi is lesz.
A négy fal között könnyeimmel harcoltam',
múltam emlékeit töröltem,véstem,karcoltam.
De nem könnyű felejteni akit szeretsz szívedből,
verset sem tudok írni,csak tiszta rímekből: P
Remélem azért' legalább neked tetszik,
mert igaz ez'még ha nem is a legszebbik.
És bocs a hülyeségeimért újra meg újra
de nélküled élni igazán,sehogy sem tudtam.
Régi parknak öreg fája
Zöldülő levelek legszebb tavaszán,
egybeolvadt szívek,egy fiú s egy lány.
Régi parknak öreg fája alatt,
fejük fölött az idő rohant,szaladt.
A fiú tán' csodának képzelte,
hogy álma valóra vált,s érezte.
Hogy a csodának egyszer vége,
végett ér az álom s újra felébred.
De igaz volt az' s igaz a könny,
mi búcsúzáskor szemükből jött.
De előtte kívántak egy gyönyörűt,
hogy az idő áljon meg fölöttük.
S vártak csak vártak a pillanatra,
a "régi park öreg fája alatti" napra.
De ahogy telt az idő a lányt,
megtalálta a rideg magány.
S ahogy a nap eljött a fiú várt,
de hiába várta ott a szép lányt.
Nem jött akkor,nem jött többé,
a fiú nem értette mi történt.
S érezte beléhal' ha nem láthatja,
s ahogy a fájdalom áthaladta,
Könnybe csalta két szemét,
úgy ahogy eddig soha még.
Lehulló levelek legszörnyűbb őszén,
a fiú szívét mélybe húzta az örvény.
Egyedül a régi parknak öreg fája alatt,
megállt az idő,de csak a fiú fölött.
Egy pengével az ereit szétszabdalta,
s véres kezét az öreg fára rakta.
Kihúzta sorait vérbetükkel szedve,
nevét s a lány nevét..könnyeit nyelve.
"S hogy az öreg fának levelei hulltak sebeire,
csak ő hallota hazug szavát: nem emlékszik semmire"
Talán ez csak egy fiú sorstalan meséje,
de könnyem lett e pár 'igaz sor' pecsétje.
Két szív csendben
Csend most a tettek beszélnek,
Két szív messze egymástól.
Zajong elhamvadt reményem,
Csendre parancsol mától.
Hazugságom kegyes,hogy eltudlak feledni,
Hogy hiú ábránd s vétek téged szeretni.
Mert rószaszínű felhők úszkáltak az égen,
Újra fellobogott elhamvadt reményem.
Túl harsongja bánatom,sóhajtásom,
Mert én most is a zajra vágyom.
Rabigáját húzom, kettőnk szívének,
Hittem a mosolygó,rózsaszínű égnek.
De csend most a tettek beszélnek,
Két szív dobog egyszerre.
Előttem bezárult az éden,
Nem lehet másba szerelmes.
Tó tükrén
Tüzes csókod égeti szám,
Még el sem búcsúztál.
Minden hajnal gondolok rád,
Miért nem csókol többé szád.
Álmot őrzök,dédelgetek,
Mert szívemből szeretlek.
Lelkem kiszáradt,sivár tó,
Beleremeg minden szó!
Régen volt egy tükörkép,
Te voltál,óh milyen szép.
Vége…elmúlt a szenvedély,
Belefulladt minden remény.
Ne félj!
Sorvasztó,álmatlan éjjelek,
Szíved kalapál,lüktet.
Ne félj én szeretlek,
Csak nagyon,és szüntelen.
Oh, a múlt édes perceit, hogy is feledhetném?
Talán sikerülne, ha nem szeretném...
De ez lehetetlen...
Bár ne kéne folyton magam előtt látom,
Hogyan dől össze egy végtelen álom...
Csak egy álom volt...
Magányomban csak a múlt köszön nekem,
S nincs mi feledtetni tudná velem...
Átkozott emlékek...
S az egészben csak az fáj a legjobban,
Hogy egyetlen szó nélkül hagytam...
Elment...
Nem kellett volna ily könnyen feladni,
Tudtam utána kellene szaladni...
Böszkeség...pokolba veled...
Ma már hiába teszek bármit érte,
"Csak hagyj békén" ezt kérte...
Lassan vége mindennek...
Már nem látom a szebb holnapot,
Eltűnt a remény, mi valaha ragyogott...
Értelmetlen...
S magányomban most is csak a múlt köszön,
Talán szívemmel egy új jövőbe szököm...
Talán..
Igazán sohasem szerettél, sohasem éreztél,
S a szó, mit kiejtett ajkad, sohasem volt igaz!
Kavarognak bennem az érzések, legszivesebben gyűlölnélek,
De az igaz szerelem sokkal erősebb, hogy gyűlöljelek.
Kihasználtál engem, s átverted szívemet,
Élvezted azt, hogy van ki igazán szeret.
Nem becsülted meg, csak játszottál vele,
S most már keresed az igaz szerelmet, de nem jön el.
Már nem talál meg, ne is keresd,
Csak időt vesztenél vele, nem becsülted mit kaptál,
S most jöttél rá, mekkorát hibáztál!
"Magányos estéken,
mikor nem vagy itt velem,
rád gondolok,s érted dobog a szivem.
Oly jó lenne csókolni,
s megfogni a kezed,
de ez csak álom,hisz nem lehetsz itt velem!"
"Ma ilyen vagyok,
holnap már más leszek,
örökké változom,
de örökké Szeretlek!
Te azért születtél,
hogy szeressenek,
én azért születtem,
hogy szeresselek!
Csak annyit ér az életem,
amennyi boldogságot te adsz nekem!"
Szeretlek,de ez csak egy szó,
amit én irántad érzek az el nem mondható!
Éjjelente mikor ragyognak a csillagok,
álmaimban mindig veled vagyok!
Sajnos mikor a hajnal bontja szírmait,
az én álmom is szertefoszlik,
de reménykedem abban,
hogy egyszer valóra válik!
És te is úgy fogsz szeretni,
ahogy azt álmaimban látni!
Álmomban már láttalak...
Álmomban már láttalak,
De az az álom nem volt már csak egy pillanat,
Mi tovaszállt, de egy darabja ott maradt,
S vigyázott rám míg el nem ért a pirkadat!
Álmomban már éreztem csókod,
De az csak álom volt,
Csupán képzeletem vad játéka,
De szívemben ottmaradt árnyéka!
Álmomban már álmodtam veled,
Hideg éjszakákon hogy öleltelek,
De az csupán csak álom volt,
Mégis a perc melyben történt örök volt!
Álmomban már érztem nem hagysz el,
De a valóság ettől sokban tért el!
Az álmom csak álom lett,
Melyben te és én egy világ lett!
Hol van az a lány???...
Bátorítom magam,
de hiába a szó,
elsűjjed a szívem,
mint egy nagy hajó.
Hol van az a lány?,
aki úgy szeret?,
ő érte hullatom,
fájó könnyemet.
De hiába a könny is,
hiába az emlék,
hiába az élet,
mindet összetőrték.
Csak mondjad el nekem,
miért lettél más,
miért vártál ennyit,
és hol van a parázs.
Ne mondd azt nekem,
hogy kihűlt a szíved,
odaadnám érte,
odaadnék mindent.
Átérezni nem tudod,
hogy milyen ez a vágy,
mert kemény a te szíved,
és az enyém lágy.
Él még a remény,
de velem sűjjed el,
szinte már úszik,
és többé nem jönn fel.
Hol van az a lány?,
és vajon kit szeret?,
mondja el már valaki!,
kivel is nevet.
Azt is mondja el,
hogy érdemes e várnom,
vagy tényleg ez az egész,
egy égből jött rossz álom?...
Legyen végre valaki !!!
Megláttalak én,
és meg szerettelek.
Sajnos erről,
nem tehetek.
Pedig tudom én,
hogy más vár reád.
Másnak nyílik már,
az a szép virág.
Elfelejtelek,
bár nagyon nehéz,
mert gondolok rád,
bárkivel is mész.
De keresek mást,
aki úgy szeret,
mint ahogyan,
én szerettelek.
Legyen végre valaki,
ki igazán szeret.
Hozzám bújik hogyha kell,
s nem csak hiteget.
Nem játszik velem,
soha nem hazudik.
Nem csap be,
és rólam álmodik.
Egyedül vagyok,
úgy fáj a szívem,
hogy reménytelen volt,
ez a szerelem.
Sajnos nem jött össze,
bár nem voltam hibás.
Más utat szabott,
az élet hogy láss.
Tudom hogy majd,
egyszer eljön ő.
És nem engedem el,
ilyen a jövő.
Nem tudom ki lesz,
aki úgy szeret.
Mint ahogyan,
én szerettelek.
Éjszakák...
Mikor együtt vagyunk érzem,
A szívem a torkomban dobog,
S az összes csillag értünk ragyog!
A virágok csak értünk nyílnak,
A patakok is csak értünk folynak!
Egyetlen éj sem múlik el anélkül,
Hogy ne gondolnék rád könny nélkül.
Hisz éjszaka egyedül vagyok,
S te hiányzol nékem nagyon!
Épp ezért kérlek arra téged,
Ha reggel a kiskakas felébred,
Hallgasd meg mit kiabál néked,
Had kiabálja világnak mennyire szeretlek,
És hogy a világot is elcserélném érted!
Szerelmes vagyok, nincs mit tenni,
igaz, nem is akarok ellenkezni.
Jó ez az érzés, boldoggá tesz és megnyugtat,
bárcsak beteljesedne minden nap.
Hozzászoktam ugyan, hogy ritkán láthatom,
de hiányát titkolni nem tudom.
Hiába, már nincs mit tenni,
mégis jó evvel így élni.
Nemsokára úgyis láthatom,
és csókját érezhetem az ajkamon.
HÁT IGEN EZ A SZERELEM!
A szerelem akár egy sarki fény,
Színekben pompázó új remény!
Mely a megfáradt utazónak,
Mutatja a járható utat,
S közben vigyáz arra,
Hogy ne sértse a múltat!
A szerelem akár egy rubinkő,
Melyet keretbe foglalt az idő!
A kerete arannyal van rakva,
Hogy a rubin színét fölül ne múlja!
A szerelem akár a tenger,
Áldozatul esik neki sok ember!
Boldog boldogtalan mindegy már,
A szerelemért a szívet adni nem nagy ár!
A szerelem akár a te lelked,
Suhan mint a sarki fény,
Csillog mint a rubinkő,
Háborog mint a kék tenger!
Ígyhát becsukom most két szemem,
S veled alszom éberen,
Mindörökké a kék tengeren!!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
